Mert nem tudom, hogy mondjam el, mit érzek,
hagyom, hogy helyettem e virágok beszéljenek.
S mert tudom, virág nyelven nem értesz,
Segítségedre ez a vers lesz:
Csodás szemeid jelképezik e tarka fejek,
sosem láttam még náluk szebbet.
Ezt harsogják ők is hangosan,
ahogy rájuk pillantasz csábosan.
A sárgák mosolyodra hajaznak,
de bárhogy küzdenek, mindig lemaradnak.
Mert mosolyod, mint a napfény,
de az ő sárgájuk, a nyomába sem ér.
A vörös? egy vallomás:
Szeretlek! - ez nem vitás.
Egy kérés: Higgy nekem!
Te kellesz, más senki sem.
S középen a fekete...
Az vagy nekem, TE!
A legdrágább, legritkább kincs,
melyből több a világon nincs.
Apró kis versike, amit amúgy SZJ-s oldalra írtam egy játék kapcsán. Igen, egy fiú vall szerelmet egy lánynak. Nem vagyok nagy vers író, de úgy gondolom, valahol nyomot kell neki hagynom, hogy ha egyszer netántán híres lennék... (úgysem leszek, de reménykedni szabad) akkor megtudja mindenki, hogy nem is vagyok olyan jó :P
