Azt hiszem senkinek sem mondok újat, ha azt mondom, azért nem írtam, mert nem volt miről panaszkodni...
A helyzet ugyanis az, hogy ha az élet szép, és minden kerek egész, akkor az ember - én legalábbis - nem érzem szükségét annak, hogy kiöntsem a lelkem a világnak. Hogy akkor most miért írok? Sejthető nem? A szép, megszokott hétköznapoknak betett valami. No de ne szaladjunk ennyire előre.
A postával szerintem egész jól meg vagyok. Remélem nem közlik a jövőhéten, hogy nem kellek tovább, mert ami engem illet én élvezem a munkát. Hihetetlen de tényleg így van, és a legjobb, hogy legutóbb még az utrechti sulival is össze tudtam kombinálni. Igaz meg kellett kérnem P-t hogy vigyen ki a vonat állomásra, ami miatt ő kicsit húzta a száját, de szerintem teljesen feleslegesen. Én gond nélkül odaértem és jött velem egy nagyon kedves barátnőm és kollégám K, aki reményeim szerint jól érezte magát, én nagyon hálás vagyok neki, amiért segített a Húsvéti óra megtartásában. Végül a felét sem csináltam meg annak, amit kitalálam, és fele annyira sem volt szervezett a dolog, mint szerettem volna. De ez mindig így van, szóval nem lepődtem meg.
Voltunk P barátainál is. Az egyik pár R&R Biezelmortel-be költözött, ami egy nagyon kis település, és mindenkinek nagyon nagy háza van arrafelé. Többek közt R&R-nek is. A házuk szerintem már túl nagy, de P szerint nem létezik túl nagy ház. Mindegy. Ott egész nap hollandul beszéltem, és viszonylag jól értettem mindent, összességében elégedett voltam, és még jól is éreztük magunkat. Éjfél utánig maradtunk.
A másik pár M&? (nem emlékszem, hogy hívták a lányt, szörnyű!) Ők házasok, és február 20-án született babájuk. Veerle névre keresztelték, ami biztos nagyon szép, nekem inkább fura. Mindig a madár toll jut róla eszembe, mert az veer. Tőlünk elég messze Helmondban laknak, és elég hosszú volt az út odáig. Nem sokat időztünk csak 2 órát, mert a baba étkezési és alvási szokásaihoz kellett nekünk is alkalmazkodni. Ott is hollandul ment minden, de én nem értettem annyira. Gyorsan is beszéltek és kevésbé szépen, de nem szóltam, inkább csak bólogattam.
És akkor térjünk rá, a "bajra". Én az elmúlt hetekben teljesen megnyugodva üldögéltem itthon, hogy van elég munkám, keresek elég pénzt, tudok félretenni. Pár napja azonban P-nél kitört a vásárlási láz, és tegnap már megint az volt a baj, hogy nem heti 40 órában dolgozom, ilyen-olyan fizetésért. Próbáltam neki magyarázni, hogy én nem is akarom ezt, ő pedig próbálta megmagyarázni, hogy nem fogom fel, hogy így nem tudjuk felépíteni a jövőnket... Én értettem, amit mondott, csak nem adok neki igazat. A jövő építéshez az első lépés az lenne, hogy megértse ő is, én mit szeretnék, és hogyan. El kéne fogadnia, hogy nekem beletelik még egy-két évbe, míg el tudok kezdeni jövőt építeni ebben az országban. Ezt azonban nem tudja felfogni, és én belefáradtam abba, hogy újra és újra elmagyarázzam ezt. Főleg azért, mert ő állítja, ezek mind csak kifogások.
Ma tehát megint neki álltam a munkakeresésnek. (Ez nálam azt jelenti, hogy megnézek pár weboldalt, és a munkakínálatukat, amiből semmi sem olyan, amit szerény véleményem szerint el tudnék végezni, vagy szívesen csinálnék, majd kb 1 óra után, mint aki jól végezte dolgát, abba is hagyom) P szerint heti 20 órát kéne ezzel foglalkoznom, mert heti 20 órát dolgozom jelenleg. A kettő együtt 40 óra, és akkor átérzem majd, mit jelent dolgozni.
Ma reggel kerestem kb 40 percig munkát. Majd kb ugyanennyit töltöttem azzal, hogy google-barátom segítségével hollandra fordítsam az önéletrajzomat. Lusta vagyok. És kedvem sincs az egészhez. A kis hang a fejemben folyton azt kántálja, hogy: "Nekem van munkám". Azzal az aprócska ténnyel, hogy augusztus után nem lesz európai iskola - mármint én nem fogok kelleni nekik - vagy hogy a gyerekmegőrzés is szünetelni fog a nyáron, meg egyszerűen nem foglalkozom.
Rosszul csinálom tudom. De motivációt továbbra sem találtam. P módszere - az én cseszegetésem - pedig, bár ő ezt szintén képtelen felfogni, szintén nem a várt hatást hozza. Sőt, ha lehet akkor csak mégjobban elveszi a kedvem. Mégis, azt hiszem, napi 1-2 órát meg tudom erőltetni magam. Többet nem. Akkor sem, ha szerinte ez kevés. Nekem, már ez is sok.
